Hogyan készül a jó döntés? 20 dkg imádság, 10 dkg elszántság, 10 dkg mérlegelés, 5 dkg bátorság, 5 dkg remény, ezeket jól összedolgozzuk, öntünk bele 0,5 l hitet is, fűszerezzük szeretettel, egy csipet békességgel, jól összekavarjuk, és az életünk tortaformájában aranybarnára sütjük.
Az életünk során számos döntést hozunk meg kezdve attól, hogy melyik zoknit vesszük fel reggel, egészen addig, hogy milyen szakmát, párt, munkahelyet választunk magunknak. A nehezebb döntések során úgy érezzük, hogy jó lenne, ha valaki adna nekünk egy receptet, amely alapján a tökéletes döntést hozzuk meg. Ezen a műhelyen együtt beszélgetünk arról, hogy hogyan, mi alapján, mire való tekintettel döntsünk életünk kisebb vagy nagyobb dolgaiban Isten akarata szerint.
Helyek száma: 20