Április 10.-én vette kezdetét az idei Húsvéti Evangelizációs Tábor. A kis falu, Kécz, lassan alig bírja el Isten áldásait: a 130 fiatalon kívül otthon többen talán pityeregtek, amiért ők már nem jelentkezhettek. Rengetegen imádkoztunk a táborért, minden helység hozta a maga konfirmandusait és kereső barátait. Vittük őket az Úr elé, hisz tudtuk, itt minden évben csodák várnak ránk.
A szerda reggel a templom teljes pompájában fogadott minket, John Bunyan műve, A zarándok útjának helyszíneit illusztrálták körben a kiragasztott rajzok, így ha baloldalra ültünk a Romlás városába csöppentünk, míg jobb oldalt már a Mennyország várt J Az esős, kissé még feszengő hangulatot egy ismerkedős játékkal kezdtük feloldani, ami végül hely szűkében tolongásba torkollott, és tudatosította bennünk milyen sokan is vagyunk!
Botos Csaba feleségével és életrevaló kisfiával érkezett. Ő tartotta az előadásokat az egész tábor alatt. A téma a Bunyan regény volt, bevezetésnek mondott néhány érdekességet az íróról, például, hogy írástudatlan volt, de prédikált, ezért zárták börtönbe, és ez alatt írta a regényt, illetve nagyjából felvázolta a cselekményt, de a legjobban az járt, aki el is olvasta. Az előadás hatására sokan felismerték, hogy a Jólét városa, amelyben élnek, valójában a romlásba vezet; a csillogó lepel a Romlás városát takarja, és ez remek témát adott a kiscsoportos beszélgetésekhez. A kiscsoportos pompás lehetőség volt arra, hogy új barátokat szerezzünk, hiszen nem véletlenszerűen válogattak össze minket, nagyjából egyforma volt az életkorunk is. Meghallgattuk egymás problémáit, véleményét, beszélgettünk és imádkoztunk egymásért. Senki sem tud 4 nap alatt mind a 130 emberrel külön-külön foglalkozni, de a csoportos foglalkozások, játékok és az angyal-bárány játék is segített, hogy legalább egy 10%-ot jobban megismerj.
Csütörtökön újra szembesültem azzal, hogy rengetegen vagyunk, a személyi csendességhez alig lehetett találni olyan helyet, ahol nem volt senki. Az idő kitartóan nyirkos maradt, az embereknek az égbe állt a haja, de a kedélyállapotunk egyre jobb lett, bár mindenkinek hiányzott már az a kis D vitamin. Következett az előadás. Eljutottunk a szoros kapuhoz. Mindent levetkőztünk. Nem vittünk semmit, amiért vagánynak tartottak minket, semmilyen ékszert, drága mobilt, diplomát, tudást. Teljesen csupaszok voltunk az Isten előtt és megkíséreltük a lehetetlent: átmenni a tű fokán. A délutáni előadásokra két csoportra választottak minket. Nagyon köszönjük Illyés Tamásnak, Fazekas Ferencnek és Fekete Mártonnak a „haladókhoz” szóló előadásokat, de akárhányszor visszatértünk a templomba, a „kezdők” arcán ott tükröződött a Szentlélek munkája, és gyakorlatilag fogalmam sincs milyen csodák történhettek velük, amíg nem voltam ott.
Bár a péntekről sem mondhatjuk, hogy a világ legcsapadékmentesebb napjára virradtunk, de a nagy játékot megtartottuk. Sokáig bolyongtunk az erdőben, volt, aki el is tévedt. A nyolcfős csapatok igéket raktak össze és tanultak meg, biblia kvízeztek, hordágyon cipelték egymást, énekeltek és jól érezték magukat J Miután visszatértünk még egy „tradicionális lengyel táncra” is futotta az erőnkből, amit a tábortűz követett. Az a tipikus lesi tábortüzes hangulat elevenedett fel, a megható és meglepő bizonyságtételeivel és az elmaradhatatlan és megunhatatlan Marcello D’orta gyűjteménnyel. Sűrű nap volt és későn értünk haza, de a buszban végig énekeltünk.
A szombat egy elképesztő nap volt! Délelőtt Botos Csaba figyelmeztetett minket, hogy „a csirkéket is ősszel számolják”, azaz nem a kezdeti lelkesedés számít, hanem az állhatatosság minden viszontagság között. Az üdvösségünk ajándék, örökség, de meg kell tartanunk! Az Istennel egy olyan szövetséget kötöttünk, amely komolyabb, mint a házasság! Délután leoltottunk minden égőt, és csak a lampionok fényében derengtek társaink körvonalai. Tudtuk, hogy ott vannak ők is, fogtuk egymás kezét, hallottuk egymás izgatott lélegzését, de az Úr jelenléte volt a legerősebb. Talán ez is egy nagy adag bátorsághoz juttatott minket, hogy sokan átlépve a komfort zónánkat, Isten parancsának engedelmeskedve kiálljunk, és elmondjuk milyen munkát végzett el bennünk az Úr, és mennyire szeretjük őt. Sokan féltünk az elkötelezettségtől, a próbatételektől. Forgattuk a szívünkben a Lukács 12-t. Azután kéz a kézben kisétáltunk. A focipályán felállítottak egy fakeresztet, előtte tüzet gyújtottak. A homály segített a fantáziánknak: mintha valóban Krisztus elé járultunk volna, úgy ahogy vagyunk, vittük a bűneink, de azok az ő kegyelméből elégtek. Mi, az Ő menyasszonya. Talán annyira egyek voltunk, mint ahogy ő azért valamikor imádkozott.
Vasárnap az egész folytatódott. Páran az istentiszteleten is bizonyságot tettek, immár a gyülekezet előtt is. Folyamatosan búcsúzkodtunk, telefonszámot, e-mail címet cseréltünk. A délutáni istentiszteleten annyian voltunk, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Hogy miért? Mert végre megérkezett a sztárvendég, Pintér Béla! Engem személy szerint meglepett milyen egyszerű ember, bár nem is tudom mire számítottam. Mikor bemutatkozott, mondta, hogy 39 éves. Mikor megérkezett annyinak is tippeltem. De mikor aztán elkezdett énekelni! Minden óra után 10 évet fiatalodott. És közel 2 órát énekelt, 1 óra csak a ráadás volt! Valószínűleg jól érezhette magát, mert sokszor egyszerűen hagyott minket énekelni, ő csak átszellemülten zongorázott. Többen mondták, hogy látni vélték Jézust a sorok között, velünk együtt tapsolt, és mosolygott J
A templom kijárata felett egy térkép nyúlt végig. Ez a keresztyén ember útját ábrázolta a Romlás városától a Mennyig. A feladatunk az volt, hogy kitűzzük a jelünket oda, ahol jelenleg érezzük magunkat. Tábor végére érdekes volt végigmustrálni a nyuszikat, banánokat, kacsákat, pillangókat a csüggedés mocsarában, vagy, ahogy éppen kifelé indulnak a Romlás városából, a kereszt előtt tolongnak, vagy a Kísértések völgyét meg a Kétségbeesés várát nyüvik. Ez valahol emlékeztetett minket arra, hogy a keresztyén élet mennyire nem kéjutazás, viszont tábor végére átéltük, hogy „az Isten országa köztetek van!” Határozottan ott éreztük magunkat!
(A beszámolóért köszönet Tomucza Reninek:D)