Finish!!!
Mi munkatársak már keményen dolgozunk a helyszínen. Isten mozgósította az erőnket és tehetségünket, hogy menjen a munka. A mi tábor előtti napjaink ezzel telnek most, de van egy jó hírem, azért szakítunk pár percet arra is, hogy kicsit bemutassuk mire számíthattok a héten. Szóval most nagyvonalakban ismertetlek titeket pár program ponttal.
Először is a fő előadónkról essen pár szó.
Jim Észak-Írországból érkezik közénk, ő az Exodus Alapítvány egyik alapítója és jelenlegi elnöke. Nős, két gyermek édesapja. Hosszú évek óta foglalkozik ifjakkal, szenvedélyes szeretettel van irántuk. Lendületes, kedves, nyitott személyisége átsugárzik mindazon, amit tesz: meggyőződésünk, hogy előadásain is! Hajts a LÉNYEGRE!
S íme a napjaink témái is.
A hét folyamán műhelyeink is lesznek. Ebből jön most egy kis ízelítő, hogy kik tartják ezeket a műhelyeket? Biztosíthatok mindenkit, hogy nagyon vagány emberek, akik nem csak a levegőbe beszélnek, hanem mindannyian tapasztalták azt amiről beszélni fognak.:D
Mi a pálya?
“Mi leszel, ha nagy leszel?” hangzik el sokszor a kérdés, főleg mikor érettségihez közeledsz…ki vagy mi befolyásolja a döntésedet mikor pályát, szakmát választasz… a szüleid, tanáraid, körülményeid? Vagy engeded, hogy Alkotód mutassa meg neked, hogy mire lettél teremtve? S ha megtudod, vagy-e elég bátor, hogy belevágj? Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, gyertek, beszélgessünk együtt róla
Lenni vagy nem lenni? És hol? – avagy Isten behívása döntéseimbe.
Akarom. Vakarom. Teszem. Veszem. Itt lenni? Ott lenni? Jól lenni? Elvesztem az eszem? Hol a helyem? Minek lenni volna jó? S kinek jó a jó? Nekem úgyis jó, ha nem jó? Addig agyalok míg kihagyulok. Keresem az utam. S az Uram
A nagy Ő (fiúknak)
Körbenézek, és… Választani? Muszáj? Ennyi gyönyörű „nagy Ő” közül? Vagy… nincs is nagy Ő, csak sok kicsi ő? Vajon minden arany, ami fénylik? A szív és a szem egyformán lát? Érdekel? Engem is! Gyere!
Harcosok klubja
Az élet kihívás? És mi a helyzet a keresztyén élettel? Az még nagyobb kihívás? Kellene egy szuper edző? Szeretnél harcos lenni? Nehéz küzdeni a hétköznapok óriásaival? Gyere, beszéljük meg együtt!
Lehull a lepel
Keresztyén családban, környezetben felnőni képessé tesz keresztyénként viselkedni, élni… De keresztyénnek lenni…??? Hmmm… Ahhoz nem elég a szülői vér… Ahhoz egyéb kell! Ahhoz meg kell térni az addigi keresztyénségünkből (is)!
A nagy Ő (lányoknak)
Van igazi? Mi van, ha elkerüljük egymást? Mi van, ha csak ámítom magam? Mi van, ha nincs? Mi van ha, … Kérdésed van? Gyere!
Családom, és egyéb állatfajták
A cím vicces, de a téma komoly: Mi van akkor, ha én a mennyben leszek, a családom pedig a pokolba kerül? Mit tehetek azért, hogy Istenhez forduljanak? Az én felelősségem-e ez? Mi van, ha ellenzik azt, hogy én hiszek Istenben és Bibliát olvasok? Ha hülyeségnek tartják a hitet, hogyan hihetnének ők maguk? Ilyen és ehhez hasonló témákról lesz szó bizonyságtételben és beszélgetésekben. Ha foglalkoztatnak ezek a dolgok, szeretettel várunk ebbe a csoportba.
Nőnek lenni jó? –avagy a nők helyzete különböző kultúrákban
Nőnek lenni mindig jó? Szerinted mennyire ciki nőnek lenni? Virtuális kirándulás különböző izgalmas kultúrákban, nem csak lányoknak!
Szabadidős programjaink is lesznek. Ezek is nagyon szuper kis programok.
Bibliaborító készítés, Hűtő mágnes gipszből, Kwiling, String art, Zsugorka, Konzervdoboz és üveg újrahasznosítás, Íjászat, Ládamászás, Számháború, Kulcstartó készítés, Kukker foci, Jugger, Bibliavetélkedő, Imaséta.
Végezetül, de nem utolsó sorban Visky István barátunk, tesvérünk fogja hirdetni az igét a HEVAT-záró istentiszteleten, május 1-én, de. 11 órától. István négygyermekes apa, fugyivásárhelyi lelkész, a Harangszó református újság főszerkesztője. Komoly, mélyhitű ember, emellett brilliáns, megfontolt gondolkodó és tanító. Az idei hevatos Nagy Hajtás végén ő fog összegezni. Várunk! Hajts velünk! Keresd a Lényeget!
Délután Hevat Nagykoncert lesz. Meghívott vendégeink a Keresztkérdés zenekar Budapestről.
Holnap találkozunk!!
Hevat munkatársi csapat!